Szeptember 17- én iskolánk 2.b és c osztálya egy rendhagyó kirándulással, vonatozással egybekötött természetismereti foglalkozáson vett részt a Budai-hegységben.
„A megérkezés után Aradi Alice-szel a Gyermekvasút Hűvösvölgyi végállomásán találkoztunk. Az első órában egy túra keretén belül megismerkedtünk az őszi erdő szépségeivel, a bennünket körülvevő csodálatos világ egy szeletével.
Útközben örömmel ismerték fel a gyerekek az előző napi olvasmányhoz kapcsolódó turistajelzéseket és érdeklődéssel hallgatták az ökológiai összefüggéseket.
Hárs-hegy állomáson felszálltunk a foglalkozáshoz berendezett laborkocsiba, melyet a menetrend szerinti vonathoz kapcsoltak. Míg az egyik osztály a Gyermekvasúton való utazást élvezte és a tájban gyönyörködött, a többiek az erdő életvilágával kapcsolatos feladatokat oldottak meg. A gyermekek 4 fős csoportokban tevékenykedtek interaktív módon feldolgozva a megszerzett ismereteket. A foglalkozás során növényt határoztak, madarakat azonosítottak, állatnyomokat ismertek fel, megtapinthatták az erdei állatok egy-egy jellemzőjét, különböző gyógynövények hatásairól is hallhattak. A Széchenyi-hegyre felérve a két csoport helyet cserélt. A visszaút legizgalmasabb momentuma a tanulók nagy részének az alagúton való átsuhanás volt. Kiindulási pontunkhoz visszaérve élményekkel gazdagodva búcsúztunk el kísérőnktől. Nagyon jó volt, hogy a környezetről és a környezetvédelemről szóló tananyagot nem a tanteremben kellett elsajátítanunk, hanem az őszi erdő színei biztosították hozzá a hátteret.”