2025. február 27-én Kerületi Olvasmányismereti verseny volt a Kerék Általános Iskola és Gimnáziumban, ahol a 4. c osztályos, Kapuvári Vanda, Lehoczki-Krjsak Sára, Kun Léna, Szabó Eszter kitűnő csapatmunkával szép eredményt ért el, III. helyezettek lettek.
Első feladat az iskolánk bemutatása volt. Erre a projektre egy nagyméretű diafilmmel készültek a lányok, majd a helyszínen bemutatták a közönségnek.
A verseny második részében Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány című könyve alapján négy játékos feladatot oldottak meg. A verseny után Bosnyák Viktória írónő és Dudás Győző grafikus beszélgettek a gyerekekkel.
A verseny minden elemében izgalmas, újszerű volt, és az író-illusztrátor-találkozó felejthetetlen élményt nyújtott valamennyi résztvevőnek.
Felkészítő tanáruk: Vámossy Krisztina
Gratulálunk!