Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Krúdy

Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Search
Close this search box.

Történelem verseny a Krúdyban

2025. április 8-án első alkalommal rendezte meg a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola az 5-6. osztályosoknak szóló történelem versenyét. A kerületi iskolákból érkező 5. és 6. osztályos gyerekek izgatottan érkeztek meg hozzánk. A szervezők és iskolánk 8.osztályos diákjai nagy szeretettel várták őket, és a folyósói beszélgetések kicsit oldották a verseny előtti feszültséget.
A verseny célja, hogy a tehetséges diákok számára lehetőséget biztosítson a történelemben való elmélyülésre, a képességek újszerű fejlesztésére. A verseny során célunk, hogy a verseny minden kerületi diák számára elérhető legyen, számukra könnyen elérhető eszközökkel tudjanak felkészülni. A verseny során a történelemtudás mellett egyéb készségek és képességek is fejleszthetők, ezek közül is kiemelnénk a források és térképek használatát.

A verseny azonban egyben egy találkozásra is lehetőséget adott nemcsak a kerületi gyerekeknek, hanem a tanároknak is. Felkészítő- és kísérő tanároknak, a verseny szervezőinek volt lehetősége, hogy kötetlenül beszélgessenek.         
A versenyre érkező diákok felkészültek és motiváltak voltak, így a verseny díjazottjai nagyon magas szintű tudással rendelkeztek a megadott témakörökben.    

Ezúton szívből gratulálunk minden résztvevő diáknak és felkészítő tanáraiknak!

Díjazottak:

5.osztályban: Hellász, Róma, keresztény és iszlám vallás témakörben

  1. helyezett: Varga Márton

Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola

felkészítő tanára: Bessenyei Csenge

  1. helyezett: Jankovits Vince

Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

felkészítő tanár: Balog Barnabás, Kiss Virág

  1. helyezett: Kanyó Kirten Dávid    

Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola

felkészítő tanár: Friesz Zsófia

  1. helyezett: Farkas Amira

Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű általános Iskola

felkészítő tanár: Varga Klára

  1. helyezett: Domokos Botond

Óbudai Harrer Pál Általános Iskola

felkészítő tanár: Panajotidisz Szofi

  1. helyezett: Mezősi Máté

Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű általános Iskola

felkészítő tanár: Kontros Ferenc

 

  1. osztály

Témakör: A késő középkor Magyarországon  1301 és 1526 közötti időszak

  1. helyezett: Herrich Zalán László

Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola

felkészítő tanára: Szepesvári Jana

  1. helyezett: Győr Balázs

Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

felkészítő tanár: Kovács Eszter

  1. helyezett: Mezősi Hunor Levente

Óbudai Harrer Pál Általános Iskola

felkészítő tanára: Panajotidisz Szofi

  1. helyezett: Koppányi Anna

Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola

felkészítő tanár: Szepesvári Jana

  1. helyezett: Nagy-Vincze Kristóf

Óbudai Harrer Pál Általános Iskola

felkészítő tanár: Panajotidisz Szofi

  1. helyezett: Ciráki Gyula

Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

felkészítő tanár: Kovács Eszter

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp

Házirend

Házirend letöltése

Amennyiben a Krúdy Iskola Házirendjére kíváncsi, azt az alábbi gomb megnyomásával letöltheti PDF formátumban.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

1. óra8.00 - 8.45
2. óra9.00 - 9.45
3. óra10.00 - 10.45
4. óra11.00 - 11.45
5. óra11.55 - 12.40
6. óra12.50 - 13.35
EBÉDSZÜNET
7. óra13.55 - 14.40
8. óra14.40 - 15.20
9. óra15.20 - 16.00
10. óra16.00 - 17.00
bojti.vilmos.marcell.03@fpsz.net
schadekbiro.eva@krudyiskola.hu
lehelvarine.kiss.tunde@krudyiskola.hu
kuzdy.aniko@krudyiskola.hu
mesterhazy.monika@kszki.obuda.hu
titkarsag.krudygy@ebtk.hu

Kréta

Elfelejtett szülői jelszó igénylése

Szülői jelszót a KRÉTA bejelentkezési oldalán lehet kérni, az Elfelejtettem a jelszavam gomb megnyomásával. Meg kell adni a felhasználó nevét, KRÉTÁ-ban található e-mail címet és a gyermeke születési dátumát.

Kedves Szülők!

Küzdy Anikó vagyok, a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola iskolapszichológusa.

Tanácsadó- és iskolapszichológusként a Babes-Bólyai Tudományegyetemen végeztem, szakpszichológusi képzettségemet pedig az ELTE-n szereztem.

Az egyetem mellett és azóta is folyamatosan frissítem, bővítem tudásomat, hogy minél többféle módszerrel segíthessem a hozzám forduló tanulókat, szülőket és pedagógusokat.

Elérhetőségeim

E-mail: kuzdy.aniko@krudyiskola.hu, vagy az iskola központi telefonszámán: (1)250-2724

Szülőkonzultációra előre egyeztetett időpontban van lehetőség személyesen az iskolában vagy akár online módon és telefonon is.

Az iskolapszichológust köti a titoktartás kötelezettsége, a vele való találkozás önkéntességen alapul, 18 év alatti diákoknak az egyéni foglalkozások esetén szülői hozzájáruló nyilatkozatra van szükség.

Tevékenységek

Iskolapszichológusi munkám célja, hogy hatékonyan támogassam az intézményben a nevelő-oktató munkát, a tanulók személyiségfejlődését, továbbá segítsem az egyéni vagy csoportos szinten felmerülő nehézségek megoldását.

Munkám során szoros munkakapcsolatban állok az intézmény vezetőségével, a pedagógus kollégákkal, a fejlesztő-team tagjaival, valamint a hozzám forduló tanulók szüleivel.

Az iskolában egyéni- és csoport foglalkozásokat tartok a tanulók részére. Tanácsadásra, konzultációra nem csak a diákoknak, hanem a szülőknek és pedagógusoknak is lehetősége van. Az egyéni eseteknél szükségesnek érzem, hogy a szülőkkel is tudjak a tanulók hátteréről beszélni.

Az iskolapszichológiai konzultáció, tanácsadás azonban nem jelent pszichoterápiát.

Sok esetben viszont elégséges lehet a változás elindításához, a felmerült elakadás megoldásához.

Amennyiben az iskolapszichológusi kereteken túlmutató problémák merülnek fel, segítem a tanulók tovább irányítását intézményen kívül a megfelelő szakellátásra (pedagógiai szakszolgálat, pszichoterápiás rendelők, egyéb, orvosi szakrendelések, pszichiátria, krízis- és kamaszambulancia, stb.)

Szülőknek

Szülőként megkereshet gyermekével kapcsolatos kérdéseivel, illetve bármilyen nehezen kezelhető élethelyzet esetén, ami érintheti a családot és hatással van az iskolai viselkedésre, beilleszkedésre, teljesítésre, a gyermekek mindennapjaira.

Leggyakoribb kérdések: tanulás, beilleszkedési nehézségek, érzelmi elakadások (gyász, krízis), kapcsolatokban jelentkező problémák, pályaválasztási nehézségek, kamaszkori problémák, teljesítmény romlás, étkezési problémák, pszichoszomatikus tünetek megjelenése (fejfájás gyomor panaszok, reggeli rosszullét, alvási problémák, stb., melyekre az orvosi kivizsgálás nem ad magyarázatot)

Igény esetén a felmerülő problémákról a szülőcsoportos alkalmakon is tudunk beszélni.

Diákoknak

Ha úgy érzed, hogy van olyan kérdés, téma, amit szívesen megosztanál valakivel, esetleg nagyon nyomaszt, vagy választ keresel rá, fordulj hozzám bizalommal!

Ha szívesen beszélgetnél velem, jelezd az osztályfőnöködnek, vagy keress meg a pszichológusi szobámban (védőnői vagy fejlesztő szoba) vagy a tanáriban, szólíts meg az iskola folyosóján, és egyeztetünk egy időpontot!

Néhány gyakori kérdés, amivel szoktak hozzám fordulni:

  • Tanulással, pályaválasztással kapcsolatos dilemmák
  • Beilleszkedési nehézség
  • Családi, baráti, párkapcsolati gondok, konfliktusok
  • Szorongás, félelmek, önértékelési gondok
  • Krízishelyzet
  • Testi tünetek, melyeknek nincsen egyértelmű orvosi háttere
  • A kamaszkort kísérő fontos önismereti kérdések
  • Életvezetési nehézségek